Bentlakásos természetismereti tábor, 12-16 éves fiataloknak.

Időtartam: 3 nap, télen

Télen közös „mini-táborra”, népszerűbb nevén Fagyhaláltúrára hívjuk a korábbi táboraink résztvevőit. Ez lényegében egy háromnapos hétvégi kirándulás, ahol ismét együtt lehetünk, az ország különböző részeiben élő táborlakó-barátok ismét találkozhatnak, és a Nagysünök is jobban figyelemmel kísérhetik a gyerekek fejlődését. A kirándulás stílusa megegyezik a táboréval, az azt szervező Pangea

Egyesület oktatóközpontjában alszunk, környékén kirándulunk, együtt főzünk, kenyeret sütünk a kemencében. A kirándulások során igyekszünk megmutatni a gyerekeknek az erdők téli arcát. Természetesen készülünk kézműves foglalkozással, beltéri programokkal is, ha hó helyett eső hullik az égből.

Bár az utóbbi években előfordult, hogy pólóban kirándultunk, idén keressük meg együtt a telet a Bakony (remélhetőleg havas) csúcsai között! Lesz kirándulás, játék, tanulás, sok-sok móka és kacagás.

8 éves kortól várjuk a jelentkezőket ide is.

Férőhelyünk korlátozott, így jelentkezz hamar, nehogy lemaradj!

A tábor időpontja: 2024. február 16-18.

A tábor helyszíne: Breuer László Oktatóközpont és Erdei Iskola a Magas- Bakonyban Pénzesgyőrben.

Tervezett program:

Péntek: együtt leutazunk Pénzesgyőrbe, este játszunk, teázunk, beszélgetünk, megismerjük a helyszínt, éjszakai túrázunk.

Szombat:egész napos túra, este közös játék

Vasárnap: kisebb séta az oktatóközpont környékén, játék, majd közösen kitakarítjuk a házat és indulás haza.

A tábor díja: 24 000 Ft/fő (szállás és étkezés költségei) + útiköltség
Az utazás költségeit sajnos még nem tudjuk pontosan, mivel Veszprémig vonattal (1100-1400 Ft/út), onnan pedig külön busszal tervezünk menni. A busz költsége viszont attól is függ, hogy hányan jelentkeztek a táborra.

Jelentkezési határidő: 2023. február 10. (amíg van szabad hely)

Fizetési határidő: 2023. február 05.

Jelentkezni itt tudtok: Jelentkezés

A jelentkezésetek akkor válik érvényessé, ha a tábor díja is befizetésre kerül.
Az átutaláshoz szükséges információk:

Kedvezményezett neve: Pangea Egyesület

Kedvezményezett számlaszáma: OTP 11742094-20166315-00000000 

Közlemény: Fagyhaláltúra, Kissün neve (pl. Fagyhaláltúra, Sün Boldizsár)

Amit hozz magaddal:

·       Diákigazolvány (másolat is elég)

·       Útiköltség

·       Elegendő (váltás nadrág, 2-3 db) meleg ruha (pl. anorák, sínadrág, aláöltözet, polárpulcsi, harisnya fiúknak is)

·       Váltás cipő!!! (amiben jöttök, az általában első este elázik)

·       Házba papucs

·       Télikabát (vízálló), kesztyű, sapka, sál

·       Fehérnemű, sok-sok térd- vagy sízokni!!!, pizsama

·       Fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, zsebkendő

·       Fejlámpa, vagy elemlámpa

·       HÁLÓZSÁK, vagy lepedő, a házban vannak pokrócok

·       ELSŐ NAPRA HIDEG ÉLELEM, házi süti, finomságok otthonról. Este teát főzünk, szombattól lesz meleg étel.

·        Jókedved, vidámságod, kis méretű társasjátékod, hangszered, esetleg a nyári dalosfüzeted

Amit ne hozzatok:

·       elektronikus kütyük, majd otthon hallgatsz zenét vagy játszol, most azért jövünk, hogy együtt legyünk.

·       mobiltelefon, hiszen nyáron, a Süni táborban is nagyon jól megvoltatok nélküle! Térerő, hálózat úgyis csak gyéren található, az Oktatóközpontnál, és az erdőben is, ahol túrázni fogunk. A korábbi években sok baj volt belőle (elázott, tönkrement…), ha bármi baj történne, azonnal értesítjük a szüleiteket!

FONTOS! Mivel az elmúlt években (táborokban is) nagyon sok ruha maradt ránk, kérjük, hogy MINDEN holmitokba írjátok be a neveteket!!! Sajnos hosszú történeteink vannak a rajtunk keresett ruhadarabokról. Spórold meg a fejfájást! A jövőben 1 hónapig őrizzük a ruhákat, melyeket a pénzesgyőri Oktatóközpontban tudtok átvenni. Ha nincs gazdája, akkor boldoggá teszünk más gyereket és elküldjük a segélyszervezetekhez.

Kérjük, hogy csak teljesen egészségesen gyertek el a táborba!

Mi már nagyon várjuk, reméljük, ti is!

Szeretettel:

kedvenc Nagysünjeitek

Ha kérdésed merülne fel:

- a programmal kapcsolatban keresd Bojti Tádét a 06301544805-ös telefonszámon
- a számlával, pénzügyekkel kapcsolatban pedig Bombay Bálintot a bombay.balint@pangea.hu e-mail címen.