I. Pangea Természetvédelmi Konferencia
Az első élményközpontú szakmai konferenciánk az önkéntesség, és az elméleti és gyakorlati természetvédelmi biológia témakörében került megrendezésre.
A rendezvény rendhagyó és különleges volt, mert egyben szakmai színvonalú és ismeretterjesztő előadásokat tartottunk a szokásosnál fiatalabb korosztály számára, akik előadóként szintén kipróbálhatták magukat.
Elsődleges tapasztalataink alapján a középiskolás, és fiatal felnőtt korosztály fogékony és érdeklődő volt, akik nem adtak elő most, azokban már érlelődni kezdett a gondolat, hogy a következő ilyen alkalomra milyen kutatással készüljenek. Mivel az előadók között is volt korukbeli fiatal, az egymástól tanulás bíztatóan hatott, inspirálni tudták a többi résztvevőt. A fiatalabb előadóknak ez egyfajta megmérettetés is volt, felkészülés és tapasztalatszerzés a későbbi tanulmányokhoz, munkákhoz. A konferenciával a kézzelfogható gyakorlati szakmai tudások átadásán, és az érdeklődés felkeltésén túl célunk volt a fiatalok kapcsolatépítésének segítése, és a minél szerteágazóbb együttműködési lehetőségek kialakítása különböző szakmai szektorokkal. A meghívott szakemberek különféle civil szervezetektől, több Nemzeti Parktól, sőt, még a Fővárosi Állatkertből is érkeztek. A résztvevők az ország 10 különböző helyéről jöttek hozzánk. 25 résztvevő közül 12 előadó 17 előadását hallgathattunk meg, melyek témája igen szerteágazó volt. Hallhattunk békamentésről, nagyragadozókkal való együttélésről, bagolyköpet-elemzésről, terepi és elméleti módszerekről, adatgyűjtés módszereiről és hasznosságáról is. No de nézzük pontosabban:
Előadóink, elhangzott előadások:
1. Szilágyi Zsolt: Az állatgondozók titkos élete
2. Kronome Gábor: Szürke farkasok a Yellowstone Nemzeti Parkban
3. Ujhegyi Nikolett: A békák titokzatos fiatalkora, avagy mi mindent tud vizsgálni egy kutató
4. Morvai Edina: A Magyar LepkeMonitoring Hálózat
5. Kronome Gábor: Konfliktuskezelés a hazai nagyragadozókkal
6. Bombay Bálint: Bagolyköpet-elemzések természetvédelmi hasznossága
7. Bozóki Balázs: Hogyan segíthetjük a kutatók munkáját?
8. Bozóki Balázs: Nyújts segítő kezet! - Békamentés
9. Jandó Benedek: Terepi adatgyűjtés okosan
10. Jandó Benedek: Madárvonulás
11. Horváth Balázs: Énekesmadár felmérések a Pilisben - CES Pilisszentlélek
12. Magai Ferenc: Erdőkataszter felmérési program
13. Pesti Barnabás: Boszorkánykörök
14. Vincze János: A magyar ipari kender múltja és jelene
15. Lovranits Júlia: Természet és irodalom - a Jókai-kertben és azon túl
16. Bemutatkozik a Pangea Egyesület
17. Bemutatkozik az MME Ifjúsági Tagozatat
Az előadások közötti gyakorlati programok:
1. Madárgyűrűzés:
30 meggyűrűzött széncinege, kékcinege és barátcinege. Ebből 28 gyűrűzés, 2 visszafogás. Az egyik madarat 2019.10.27-én gyűrűztük 1Y-nak Avartúrás táborunkban, a másikat pedig szintén Avartúrás táborunkban 1 hónappal ezelőtt.
2. Vadkamerák kihelyezése:
Lefilmeztünk több vörös rókát, házi macskát, egerészölyvet, szajkót és csuszkát.
3. INaturalist kipróbálása – adatgyűjtés:
Több mint 30 faj a kertből
4. Bagolyköpet-elemzés:
106 szétszedett bagolyköpet, 16 meghatározott prédafaj
5. Koponyabemutató
Több mint 15 emlősfaj koponyájával és fogazatával ismerkedtünk meg.
A Konferencia megszervezésekor nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy minél fenntarthatóbb legyen az esemény környezetvédelmi szempontból. Amire a leginkább figyeltünk, az a hulladékmentesség volt.
A Konferencián az étkezést igyekeztünk úgy megoldani, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. Az alapanyagokat az előadók hozták saját lakóhelyükről, piacokról, kistermelőktől, így került szendehelyi disznó, váci zöldség, tápiósági tejtermék és pénzesgyőri tojás az asztalra. Minden elemózsiát vászontáskában, rekeszben, üvegben és dobozban hoztunk.
Úgy látszik, nem is olyan bonyolult ezt megszervezni
A résztvevőkkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot, különféle programokra, táborokra, túrákra hívjuk őket.
A Konferencia a NKA 201108/02607 pályázat segítségével valósult meg.
Legközelebb Ti is gyertek!
II. Pangea Természetvédelmi Konferencia
Előadóink, elhangzott előadások:
Természetvédelem szekció: Ujhegyi Nikolett
Rogovszky Zoltán: ÖSVÉNY – Inspiráció diákokkal végzett kutatásokhoz
Imre Kornél: Vadállatmentés a Fővárosi Állatkert mentőhelyén
Imre Kornél: Telelő denevérek felmérése a Bakonyban
Zoológia szekció: Bozóki Balázs
Jásdi Mihály: Színház az egész világ
Bojti Tádé: Eurázsiai Hód
Bombay Bálint: Kisemlős monitorozás gyöngybagoly köpetek alapján a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén
Szilágyi Zsolt: iNaturalist elmélet, alapok
Bemutatkozók
Rogovszky Zoltán: ÖSVÉNY Oktatóközpont
Bombay Bálint: Pangea Egyesület
Dan-Megyeri Tamás: KOKOSZ
Jandó Benedek: MME Ifjúsági Tagozat
Jandó Benedek: Kutdiák
Tamás Bori és Kovács Eszter: Jane Goodall Intézet, Roots&Shoots projekt alapú kőrnyezetnevelő program fiataloknak
Környezeti nevelés szekció: Bombay Bálint
Hencz Réka: Játékos természet
Horváth Balázs: A királyréti madarásztáborok keretében végzett természetvédelmi felmérések
Abdelmagid Iván: Gyurgyalag partfal kialakítása védett területen
Stánitz Attila: Éghajlatváltozás
Környezetvédelem szekció: Jandó Benedek
Tamás Bori és Kovács Eszter: Passzold vissza tesó – mobil újrahasznosítás és a gorillák
Tamás Bori és Kovács Eszter: Fenntartható életmód
Kutatásmódszertan szekció: Horváth Balázs
Ujhegyi Nikolett: Jelölés-visszafogás módszer, mire és hol használjuk?
Jandó Benedek: Új irányok és lehetőségek az ökológiai kutatásokban
Rogovszky Zoltán: Az Ifjúsági és a Programtartói Körök bemutatása
Az előadások közötti gyakorlati programok:
Madárgyűrűzés: 14 meggyűrűzött széncinege, kékcinege, barátcinege és csuszka. Ebből az egyik barátcinkét már meggyűrűztük egy korábbi Avartúrás táborunkban, egy másik barátcinke pedig visszatérő konferencia résztvevőnk, őt az I.Pangea Természetvédelmi Konferencián gyűrűztük meg.
Vadkamerák kihelyezése
INaturalist kipróbálása – adatgyűjtés: Jó sok növény-és állatfajt találtunk és töltöttünk fel a kertből
Bagolyköpet-elemzés: 44 szétszedett bagolyköpet, 9 meghatározott prédafaj, 491 beazonosított koponya és állkapocs
Hőkamerás megfigyelések
Játékos statisztika gyakorlat, a jelölés-visszafogás példáján: 1700 többször átszámolt lencse
Ezeken kívül Rogovszky Zoltán elgondolkoztató, de könnyed csapatépítő játékai segítettek kicsit felfrissülni a sok üldögélés közben.